Hírek
2014. Október 21. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Nyolc évvel korábbi szintre csökkent az álláskeresők száma Nógrádban
A harmadik negyedév végén 14 százalékkal kevesebb álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban Nógrád megyében, mint egy éve.
Az utóbbi évek szeptemberi adataihoz képest még jelentősebb a változás, mert utoljára 2006-ban volt ennél kevesebb álláskereső a térségben - mondta az MTI-nek a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója hétfőn.
Tamási Ildikó ismertette: szeptember végén 14 459 álláskereső volt Nógrádban, közülük 2152 pályakezdő. A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül 18,8 százalék volt szeptember végén, ez csaknem 2,2-szerese az országos átlagnak - tette hozzá.
A megyében minden hetedik-nyolcadik álláskereső pályakezdő. Állományuk az elmúlt egy évben 218-cal, 9,2 százalékkal csökkent, de a 20 éven aluliak és az alacsony iskolai végzettségűek többen voltak, mint 12 hónapja.
A pályakezdők összetétele - a szakképzetlenek magas aránya miatt - továbbra is kedvezőtlenebb az országosnál. A fiatalok 46,1 százaléka alacsony iskolai végzettségű, szakiskolai képesítése minden hatodik-hetedik pályakezdőnek van, 24 százalékuk járt szakközépiskolába vagy technikumba. Minden nyolcadik-kilencedik ügyfél gimnáziumi érettségivel keres munkát, a pályakezdő álláskeresők 3,6 százaléka szeretne elhelyezkedni diplomával.
Szeptember végén 3803 tartósan regisztrált álláskereső volt Nógrádban, 3005-tel, 44,1 százalékkal kevesebb, mint egy éve. Az intenzív csökkenlst a kiterjedt közfoglalkoztatás segítette elő.
A munkaügyi központ igazgatója elmonta, hogy 2014 januárja és szeptembere között másfélszer annyi új álláshely jött létre, mint egy évvel korábban. Ebben az időszakban 16 676 főre vonatkozó állásigény jelent meg a megyében, ami 51,3 százalékos növekedést jelent.
A munkaügyi központ ügyfelei közül 2014-ben eddig 14 600-an jutottak munkához; 10 541-en támogatott, 4059-en nem támogatott munkahelyen helyezkedtek el.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 10:00, szerda | Helyi
Nyissa ki az ajtót! Rendőrség!
Hivatalos eljárást színlelve jutott be idős ismerőséhez az a 29 éves férfi, akit a bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vettek.
2024. Május 15. 09:00, szerda | Helyi
Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók.
Az újonnan felfedezett A5-vitamin miatt az A-vitamin csoport új elnevezését és a táplálkozási ajánlások kiigazítását javasolja Bánáti Diána, az Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora.
2024. Május 15. 08:21, szerda | Helyi
Robotsebészeti központot adtak át a Debreceni Egyetemen.
Az egyetemi fejlesztések újabb mérföldköveként robotasszisztált sebészeti rendszert helyeztek üzembe kedden a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában.
2024. Május 15. 08:00, szerda | Helyi
Kissé szeles májusi idő.
Szinte mindenhol napos időre ébredhetünk, csupán néhol délkeleten fordulhat elő egy-egy gyenge futó zápor. Napközben a napos-gomolyfelhős idő mellett a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet is.